Legutóbb módosítva: 2024-08-13
Weboldal: Kontaktia
Bemutatkozás:
Nagy újrakezdő vagyok. Sok évet töltöttem marketingesként, vállalkozóként és vezetőként a kapitalista rendszerben. Bár már a szociológus és a történelem szakos tanári első diplomám jelezte, hogy nem vagyok teljesen "rendszerkompatibilis", 2019-ben fordult velem nagyot a világ.
Mára már minden olyasmiből kiléptem, ami a még jelenleg jellemző rendszerhez kapcsol, értve ez alatt a munkát és a magánéletet is.
Egy mondatban megfogalmazva a küldetésemet: Abban segítem az embereket, hogy tiszta kapcsolódásban legyenek önmagukkal és egymással.
Ezt a feladatot nevezem összefoglaló néven Kontaktiának, amely elnevezés alatt végzem az úgymond "szakmai" feladataimat.
Összekapcsoló, hálózatos, stratéga típusú ember vagyok. Mindezekkel együtt igyekszem az itteni alapelveknél is megfogalmazott új társadalmi közösség életre hívásában dolgozni.
2021-ben indítottam el a "Keltető" közösségi teret, amelyben az új világ építői találkozhatnak, kapcsolódhatnak és szervezhetik magukat.
Valójában ez ugyanaz a szellemiség, mint a Jóllét Forrás találkozási tér, így nem volt kérdés, hogy összekapcsolódtunk Ottóval, az oldal megálmodójával és fejlesztőjével ebben a feladatban.
Kezdeményezésem Az új világ hangjai 2023 szeptemberében indult el. Ezzel segítem az új világ építők megmutatkozását és egy-egy téma (szabad tanulás, lelki egészség, élelem-közösség stb.) mentén történő összekapcsolódását.
Művészi oldalam A nyolcadik lét és az Ametiszt írások. Előbbi lelki-szellemi, utóbbi kifejezetten szellemi indíttatású alkotásaimnak ad keretet.
Egyéb személyes tudnivalók:
30 évet éltem Szegeden, 2 évet Nyíregyházán,
2024. júliusban költöztem Grábócra.
Korábbi nevem Pataki Andrea, lehet, így ismersz még.
Amiért itt vagyok a Jóllét Forrás oldalon:
Társakat találni az új társadalom keltetéséhez. Kerestem a tiszta online közösségi teret, ami felválthatja a jelenlegi profitorientált vállalkozási alapon működő közösségi médiumokat. Azt gondolom, ez az a tér, amelynek szellemisége azonos azzal a szellemiséggel, amely a "Keltető" közösségi térnek is sajátja.
Ez ami lelkesít, amivel a következő hónapokban foglalkozni szeretnék:
Mostanra értem el arra a pontra, hogy teljesen ráfordulok az életfeladatomra. Keresem mindazokat, akikkel társak lehetünk ebben. Valamint azokat a magforrás közösségeket, legalább kezdeményeket és ilyen közösségi létre való törekvéseket, amelyeket támogathatok a tudásommal.
Három szinten látom a feladataimat most:
- Tematikus csoportok (Az új világ hangjai program katalizálásával induló körök) életre hívása és megerősítése, szellemi tér tartása, tiszta kapcsolódás és kommunikációs feladatok. A Tiszta kapcsolódás csoportban van leginkább és teljeskörűen dolgom. Ehhez kapcsolódóan konkrét programok és szakmai feladatok is a Kontaktia név alatt. Mindez itt ér egybe.
- Az új típusú közösségek hálózatának megalapozása egy támogató szellemi-lelki-fizikai "erőközpont" létrehozásával a délkelet-dunántúli régióban.
- Saját helyi magforrás közösség életre hívása az új lakóhelyemen.
Valamint szeretnék a művészi területen is közösséget építeni az ahhoz kapcsolódó emberekkel. Ehhez olyan "A nyolcadik lét" találkozókat szervezek, ahol az alkotások kapcsán beszélgethetünk.