Jóllét Forrás

találkozási tér

2024. év első hónapjai Az új világ hangjai program életében

A februári beszámoló óta újabb adásokat vettünk fel.

Minden, alább említett beszélgetés és kapcsolódó csoport is elérhető erről az oldalról:
https://tarsadalmijollet.hu/az-uj-vilag-hangjai


Egy nyitó beszélgetésünk volt, amelyben Gerzsány Robival az életközösségekről beszélgettünk. Ezt a beszélgetést már ketten vezettük közösen, Ludescher Ottóval.
Valamint a Lelki egészség csoport találkozójáról készült felvételt is közzétehettünk. Ennek témája az önfelvállalás volt.
Az Élelem-közösség élénkült fel leginkább abban, hogy újabb találkozókat is feltehettünk a hangcsatornán. A találkozókon a közösségi minőség állt a középpontban: magforrás közösség alakulása, valamint az egyéni és közös jövőkép és küldetés. A csoportnak kialakult egy első magja is.

A programhoz kapcsolódóan létrejött csoportok közül még a Szabad Tanulás csoport működik erőteljesebben. Ott is kialakult a kezdő mag, ami elsősorban még befelé figyelt (csoportmegállapodás készítése, bemutatkozó módosítása), azonban május 24-én már nyitott találkozót is szervez a csoport.

Még várat magára 

  • Az élet-közösség nyitó beszélgetés tematikus beszélgetése (elhalasztottuk), ehhez így még csoport sem alakult
  • A kommunikáció színeihez létrehozott Tiszta kapcsolódás csoport elindulása (technikailag létrejött a csoport, ám még nem kezdett el élni)
  • A Lelki egészség csoport magjának kialakulása. Emiatt a beszélgetések sem folytatódtak ott egyelőre.

A jelenlegi állapotot figyelve szándékunk szerint egyelőre a meglévő csoportok magjait erősítjük meg, ezáltal alakítjuk ki a működést és a közösségi minőséget, keressük további társainkat. Szintén terv, hogy a következő hetekben pótoljuk az élet-közösség tematikus beszélgetést, valamint hogy a Tiszta kapcsolódás csoport magjába megérkezzen legalább egy társunk, akivel a csoport működését beindíthatjuk.

P. Horváth Andrea, 2024-05-16