Szellemi vezetés vagy szellemi vezetettség
Amit most leírok, már jóideje érlelődött bennem, végül a Drogriporter- Guruk árnyékélete: abúzus a spiritualitás nevében című cikke hozta meg az elhatározást, hogy leírjam a személyes megéléseimet és gondolataimat.
Azt gondolom, ha csak az írás mag-témáját, a spirituális kérdéskört nézzük, fontos felismeréseket ad át a szerző. Ha nem is bontja ki mindet.
Különösen azért is érintett meg ez az írás, mert Chögyam Trungpa Shambala című könyve egy fontos olvasmány volt számomra néhány éve és tiszta szellemi tartalomként érzékeltem. És ezt ez a történet sem változtatja meg. Aki a könyvben leírta a szellemi információkat, annak hálás vagyok. Aki a bántalmazást elkövette, azt szánom. Együttérzek az elszenvedőkkel és azon a síkon számomra is vétkezett ő, emberként. Ám attól nem dobom el azt az információt, amelyet átadott. Ez a gondolat érett bennem tovább, amit most megmutatok a következő sorokban.
A téma, a szellemi vezetés és vezetettség, hatalom, az egó kérdése bennem és a velem együtt működő kapcsolódásokban, körökben is időszerű, ha szerencsére nem is a függőség és bántalmazás, hanem “csak” a tekintély, hatalom és leuralás kapcsán.
Magam is kapcsolódom a szellemi síkhoz tudatosan már egy ideje és érkeznek hozzám információk, impulzusok, felismerések, intuíciók vagy akár bizonyos fajta gyógyító-építő energiák. Azzal is tisztában vagyok, milyen forráshoz kapcsolódom. Mégis, amikor beszélek, amikor ezeket az információkat elmondom vagy az energiáknak átadom magamat, akkor én teszem. Mert én vállalom ezzel a felelősségét annak, ami kijön a számon és amit fizikai síkon cselekszem. Nem mondhatom, hogy ezt valaki súgta nekem és én csak közvetítek, nincs benne felelősségem.
Azt nem tudom tiszta kommunikációként értelmezni, ha valaki csatornáz, azaz úgy közvetíti valamilyen szellemi lénynek a mondandóját, mintha az valami tőle különálló entitás lenne. A kommunikáció módját nem tartom tisztának. Attól az információ, a tartalom lehet rendben.
Azt nyilván még inkább nem tudom elfogadni, hogy erre hivatkozva bármit előírna, korlátozna, kioktatna.
Szintén nem tudom tiszta kommunikációként értelmezni, ha valaki arra hivatkozik, hogy ő A Forráshoz kapcsolódva mond mindenféléket, hogy a hívei azután feltétel nélkül elfogadják azt és úgy elemezgessék, értelmezzék és használják.
Ezért a kommunikációs formában rögtön felébreszti bennem a figyelmet, amikor valaki előad, kinyilatkoztat, különösen ha hosszú órákon keresztül beszél vagy az írásai eszement terjedelmesek.
Minden olyan irányzatban, amelyben valaki ezt teszi vagy engedi, hogy így tekintsen rá a hallgatósága, ott van ez a fajta hatalom-energia.
És igen, ez ugyanúgy jelen van a hivatalos egyházakban, mint a keleti tanok hirdetőinél vagy épp az egyre erősödő, szellemi áramlatoknak nevezett irányzatoknál.
Azt kell mondjam, a jelenlegi általam ismert valamennyi kör ilyen, ezért nem csatlakozom már egyikhez sem. Csak közvetlenül a szellemi forrásommal igyekszem folyamatosan kapcsolatban lenni. Most már olyan módon, hogy a “világok” átjárhatóságában gyakorlatot szerezzek. Fizikai létezőként ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy nem “szállhatok” el, hanem hogy a szellemi tudást át kell tudjam fordítani fizikai működésbe, teremtésbe. Szavakba és cselekvésekbe egyaránt.
Az egyik ismerősöm azt írta: ő igenis olvas mindenfélét, spirituális dolgokat is, mert az tágítja a látókörét. Úgy gondolom, jól teszi, ha ennek érzi szükségét most. Aminthogy én is olvastam, hallgattam, néztem, tanultam többek között buddhizmust vagy épp antropozófiát. Ám jött egy pont, amikor ráébredtem arra, hogy mindenki, mindenki képes a közvetlen saját szellemi kapcsolódásra. Akár tud róla, akár nem. És ha nem tud róla, akkor ugyan segíthet a tudatát megnyitni, a figyelmét ráirányítani a szellemi síkra ezekkel, ám amikor már nyiladozik a szellemi tudata, akkor el kell következnie annak a pontnak, amikor minden könyvet, írást és mások által adott szellemi tartalmat letesz.
Épp amint Weöres Sándor a Tíz lépcső című versében leírta.
Hogy teret adjon a saját közvetlen szellemi kapcsolódásának.
Mert ahol egy olyan tanító van középen, aki kinyilatkoztat, az épp úgy működik, mint ahogyan Krisztus leírta a farizeusok ténykedését: odaállnak a kapu elé, és sem maguk nem mennek be, sem másokat nem engednek be.
És amikor valaki magára húz egy hitrendszert, eszerint gondolkodik, működik, akkor ebben épp az a veszélyes, hogy elveszíti benne a szabadságát.
Azt gondolom, ebből a szempontból szellemi síkon az úgymond szellemi vezetők részéről ugyanaz a tudatlan vétek engedni a felmagasztalást, mint a fizikai bántalmazás vagy kihasználás. A cikk arra is rámutat, hogy ez így egy komoly folyamattá válhat: bölcseket mondok, bíznak bennem, felnéznek rám, majd bármit megtehetek velük. És akkor már csak rajtam áll, hogy meg is teszem.
Mindannyian -tudva vagy tudattalanul- arra törekszünk, hogy kiteljesedjünk. És ha ebben bárki támogató szavakkal, a saját példájával, kérdésekkel és együttérzéssel segít bennünket, én azt a személyt nevezem tanítónak. Bár sokkal jobb kifejezés erre a segítő vagy a kísérő. A tanító dolga ugyanis a kísérés, nem a vezetés. Innentől kezdve pedig a tanító társ, nem vezető. S aki így tud tekinteni önmagára, ebben az egyenrangúságban létezik, annál a szex-pénz-hatalom kísértése folyamatosan megakad, még mielőtt elcsábítaná. Saját tapasztalatom az, hogy egyre könnyebb ezeket a kísértéseket nem hagyni, hogy teret nyerjenek bennem. Aminthogy a kísértések valójában belőlem fakadnak. Ám ha érzékelem azokat saját magamban, elfogadom a létezésüket, megköszönve, hogy segítenek éberen maradni, akkor kifut az energiájuk és tiszta önmagamban megerősödve haladhatok tovább.
Rudolf Steiner, az antropozófia atyja arról beszél, hogy két nagy ellenerő között egyensúlyozunk, sőt van, amikor mindkettő egyaránt rángat bennünket: a luciferi és az ahrimáni erő.
Azt gondolom, azt élem, hogy aki a saját szellemi forrásához kapcsolódik, annak számára a krisztusi út nyílik meg, és az a fajta erő bontakozik ki belőle, amit Krisztus a pusztában nyitott meg magában, mikor a Sátán megkísértette.
Valójában ez az egyensúlyozgatás oldódik ki bennünk és belekerülünk egy áldott állapotba. Ami persze nem jelenti azt, hogy megszűnnének ezek az erők bennünk, ám megerősödünk önmagunkban. Ilyen módon válunk képessé önálló felnőtt életre szellemi síkon is. Ennél a pontnál tudunk elengedni mindenféle követést, szellemi áramlatokhoz, gurukhoz és egyházakhoz kapcsolódási szükségletet.
Az én megélésem és ennek kapcsán meggyőződésem az, hogy ha a saját szellemi forrásunkhoz kapcsolódunk kitartóan és következetesen, nem közvetítőkre hagyatkozunk vagy szellemi vezetőket követünk, valójában akkor nyer értelmet a krisztusi út.
Aminthogy a krisztusi út számomra nem más, mint a bennem rejlő bizonyosság, a saját szellemi kapcsolódásom, amely betöltődve a lélekbe, lehetővé teszi, hogy az isteni tudatban teljesedjek ki, a fizikai-lelki-szellemi hármasság egy létező emberi lényeként.
A Pünkösd című versemben írok erről a megélésemről
Kiszakadtál
A sötétség urainak
Végtelen ingájából
Nem dobál többé
A tudás hamis illúziója
A kényelem mámora
Egyszer, csak egyszer
Kijutottál a körből
És ott találtad magad
Megpillantva
Az Isten bárányát
Az örökfényű fáklyát
Hiába mind
Kísértés hármasa
Tekinteted már a fényre figyel
Végtelen az út
Mely előre visz
S ha néha megtorpansz
Őt kérdezed magadban
Válasza visszhangzik
Kristály
Krisztus
Tisztasággal
Benned változik
Borrá
Kenyérré
Bizonyossággá
A negyvenedik napon
(2021. május 23. A nyolcadik lét
A vers és egyben ennek a személyes írásnak a képe Tessényi Judit alkotótársam festménye.)
P. Horváth Andrea, 2023-07-17