Rózsa, rózsa harmatos
<< P. Horváth Andrea írásaiGyerekkorom óta különös kapcsolat fűz a rózsához. Megihlet, egy másik tudatállapotba kapcsol át. Amint ezt ebben a történetben is megörökítettem:
https://podcasters.spotify.com/pod/show/nyolcadik-let/episodes/Virgvasrnap-et9qlq
Több jel is adódott, ami megmutatta, hogy hol és melyik ház lesz az otthonom. Az egyik ilyen erős jelzés a rózsatövek sora. Hálás köszönet Giza néninek, aki életében gondoskodott róla, hogy pompázhassanak a ház mellett.
Még nagyon semmi nem volt itt rendben, melegvizem se volt, mikor már nekikezdtem átmetszeni őket. Mert azért Giza néni eltávoztával a rózsatövekre fordított gondoskodás erősen megcsappant. Ám ezek a derék növények egész jól bírták. Nem mondom, némelyik kissé elvadult, de élve maradtak mind.
A metszésben épp úgy, mint a szirmok felhasználásában valami különös ösztön vezet. Nem tanultam, és bár édesanyám rózsái csodásan pompáznak, amit leginkább megtanultam őtőle, az semmi egyéb, mint a figyelem. Kapcsolódni velük, ez a titkuk.
Itt, Gyertyános felszabadító tágasságában azonban valamiképp megváltozott a viszonyom a rózsával. Már nem csak az egyéniségüket láttam, vagy hogy minden napszakban más az illatuk finomsága. Arra is ráébredtem egy szép napon, mondhatjuk, csak úgy magamtól, hogyan lehetünk társak. Hordozzák magukban azt a kettősséget, amit jómagam is élek: büszkén alázatosak az emberhez kapcsolódva. Segítenek, ám csak ha hozzájuk méltóan nyúl az emberi kéz.
Elsőként a fehér rózsa halottat kísért utolsó útjára. Előbb egy alig harmincéves fiatalembert, azután Jenci bácsit. Szerényen, szomorú tisztaságával.
Mikor egy virág elfárad, mindig hosszú szárral metszem vissza. Kivéve, ha bimbót vesz maga mellé védekezésképp. Akkor szigorúan csakis az elnyílt virágot vágom le, a lehető legnagyobb óvatossággal.
Azután arra is itt került rá a figyelmem, hogyan tudom a rózsa erejét tovább éltetni.
Előbb rózsavizet készítettem, amely áldás egy rosacea-ra hajlamos arcbőr számára.
Majd a rózsaszörp következett. Igazi mosolyogtató nedű. Aki kóstolta, háromszor fejezte ki a csodálatát. Mert bizony három íze van: az első a meglepetés, a második a lágy ringatás, a harmadik a napfényes életkedv. Épp mint a nő maga.
És ha már így megláttam a nőiséget benne, gondoskodását télire is elteszem: megszárított szirmaiból tea készül. Nem csak a nőknek ad a nehezebb időkben. Hisz átmelengeti az ízületeket, enyhülést hoz a gyulladt ínynek és a szomorú szívnek, férfi és nő számára egyaránt.
Majd’ ötven évnek kellett eltelnie hát, hogy végül Gyertyános megmutassa számomra a rózsa valamennyi titkát.
Miközben ezeknek a soroknak a végére értem, beszökött az emlékezetembe egy dal, amit gyerekkoromban tanított az énektanárom.
Pajkos ifjú rózsát lelt
rózsát a pusztában.
Ki sem nyílt még
bimbó volt
Kit a szellő megcsókolt
Puszta szép virága.
Rózsa, rózsa harmatos
rózsa a pusztában.
Ifjú szólt: letéplek
Édes, édes rózsám.
Rózsa szólt: megszúrlak én
Lelked rajta kis legény.
Száz tövisem szúr ám.
Rózsa, rózsa harmatos
Rózsa a pusztában
És az ifjú kebelén
hervad már a rózsa.
Bárhogy küzdött is szegény
Mert erősebb a legény
Betellett a sorsa
Rózsa, rózsa harmatos
Rózsa a pusztában.
(Schubert: Pusztai rózsa)
P. Horváth Andrea, 2025-01-18