A gomba háromszor
<< P. Horváth Andrea írásaiGomba, gomba, gomba,
nincsen semmi gondja,
ha az eső esik rája,
nagyra nő a karimája.
Az esőt csak neveti,
van kalapja, teheti.
Az úgy van, hogy ha valamiből sokat ád a Jóisten, akkor azt bizony nem lehet hagyni kárba veszni. Így történt, hogy napok óta gombát eszünk gombával. Meg persze igyekszem valamiképp tartósítani is azokra az időkre, amikor csak emlék lesz a sok kalapos a domboldalon és az erdők alján.
Három kiadós esős nap után a napfényre tömegesen bújtak elő.
A nagy beavatáson Magdi néni vitt át engem. Mert persze, szedtünk mi őzláb gombát az alföldi akácosban. No de mondjuk ha négyet-ötöt találtunk, akkor már boldogok voltunk. Itt viszont másfélék ezek a kalapos népségek. És valóban szinte nyüzsögnek, ha rájuk bukkanunk.
Vigyek vödröt és kést - ennyi volt a feladat. Hát persze én úgy gondoltam, nem kell oda nagy vödör, mert ugyan minek is. Azért a pár szem gombáért… Kis vödör, kis önbizalom - így indultam Magdi nénihez. A kés… no azt meg elfelejtettem. De hát jó dolgokból kettő van. Így azután kölcsön vödörrel és kölcsön késsel indultam el Magdi néni oldalán a nagy kalandra.
Nekem már az is különös volt, hogy nem erdőbe megyünk, csak ide az utca végi dombokra. Legelőször a csiperke mutatta meg magát. A fehér kalapokat a legkönnyebb észrevenni a lankán. Különösen ha csapatostul virítanak. Azután Magdi néni felvilágosított, hogy néz ki a szegfű gomba és miután az első telepet megtaláltuk, már arra is elkezdett ráállni a szemem. És azt is felfedeztem, hogy ezek a telepesek ha egy helyen vannak, akkor a domboldalon vízszintesen haladva biztosan lesznek még többen is. Így már egyszerűbb volt rájuk lelni.
Gyertyános lakóinak különféle ízlése van. Gombákból is. Magdi néni kedvence a szegfűgomba. A csiperke az olyan általános. A piruló őzláb van errefelé, ami Erika szerint olyan, mint egy szivacs, ha megfőzzük, ő inkább kihagyja. Az előző tulajdonos egyszer géva gombával lepett meg, arról is megoszlanak a vélemények. Abban viszont mindenki egyetért, hogy a pöfeteg, na az már valami.
A nagy online kirakat meg is telik ilyenkor a nagyobbnál nagyobb labda formájú gombával.
Nekem még nem lett kedvencem, gombából mindenevő vagyok egyelőre. Mármint minden ehetőt evő. Mert azért óvatosnak kellett legyek, így azután a saját szedésből is inkább kidobtam, amiben bizonytalan voltam.
Az úgy történt, hogy aznap délutánra már beterveztük a gombászást. Végre kettesben.
Erre mit ad a Jóisten? Délelőtt tíz óra tájban nyílik a kapu. És egyszer csak érkezik a szomszéd egy szép kerek pöfeteggel.
Hát jól van, akkor majd máskor megyünk.
Két nap nem telt belé, újra tervben volt a gomba kirándulás. Erre megint nyílik a kapu. Most meg őzlábgomba jött…
No de azért már csak nem halasztjuk tovább, délután nekiindultunk. Óvatosan voltunk, mert hát ugye azt a gombát fel is kell dolgozni. A fagyasztónk kicsi, és máris a felében gomba van. Lepirítva, nyersen, rántva. Arra is gyorsan rájöttem, hogy a szegfűgomba igazi jó fűszer és egyszerűen szárítva eltárolható.
Ma, egy nappal a gomba kirándulásunk után rántott csiperkét ettünk. És azt gondoltuk, ezzel nagyjából be is fejeztük ezt az időszakot. Na persze! Ma este megint érkezett egy pöfeteg a kérdéssel: Érdekel? Hát tudnánk erre nemet mondani? …
Most, mikor ezeket a sorokat írom, szűk két hét alatt négyszer ettünk gombát és két további ételbe került ízesítőként szegfűgomba. Gyanús, hogy ezzel sem zárult le még a sor.
Egyébként is, valamiképp nem lesz kihagyható, hogy idén ősszel saját magunk találjunk egy szép pöfeteget. Tippem már van, hol keressük. De itt ezzel -sem- dicsekednek a helyiek.
Az írás eleji mondókát egy kedves utcabéli lány, Nati tanította nekem. Csak hogy kerek legyen a történet.
P. Horváth Andrea, 2025-01-18