A gyertyánról
<< P. Horváth Andrea írásai
A gyertyán az egyik legkeményebb fa hazánkban. Sajátossága ennél fogva, hogy nem csak hasítani nehéz, mert tömbösen törik inkább, mint szálasra hasadna, és ráadásul nehezen is kap lángra.
Különös sora a történetnek, hogy előbb akácot ajánlott a helyi tűzifa árus, azután egyszer csak valami oknál fogva a hétdombos közeli település határából inkább tölgyet és gyertyánt hozott. Én pedig egyáltalán nem tiltakoztam ellene. Sőt. Örültem, hogy végre közelebbről is megismerkedhetünk.
Hiszen a hely, amit most már az otthonomnak tartok, róla kapta a nevét. Akartam kapcsolódni hozzá, még ha halálában is.
Amikor első alkalommal tüzet raktunk belőle, nagy tapasztalás volt. Mikor végül nagy nehezen belekapott a tűz, kékesen mély, erőteljes fénnyel lángolt fel.
Mintha valami mélységes titkot hordozna, amit nem mindenkinek ad ki csak úgy, egy szóra.
Órában mérhető, ahogyan egyetlen hasáb szénné porladt a tűzben, hosszú ideig meleget adva számunkra.
Nehéz vele dolgozni, van benne egy makacs tartás. Már-már rugalmatlanságnak is nevezhetjük. Ám ha kitartó emberére talál, maga is tartós társsá válik szerszámnyél, kerék, zongora vagy épp hajópadló formáját öltve.
A keményfába a szú is küzdelemmel költözik be, s ha végül sikerül neki, észrevétlenül rágja hosszú ideig.
Sejtem csak, hogy talán a 82 éves Ház gerendázatában is helyet kapott. Ki fogom deríteni tavasszal.
A többi fával ellentétben kevésbé jellemző rá, hogy csapatostul nőne. Egyedi szálai magasodnak keverten bükkel, tölggyel, néhol hárssal.
Egyszerre hordozza nő és férfi virágait, hogy azután magba fakadva szárnyakat növesztve szabadon repüljön a széllel.
Látszatra ellentmondás, hogy egy ilyen szilárd növénynek szabadsággal teli magja teremjék. Az ellentmondást azonban feloldja az a tulajdonság, amelyet kitartásnak nevezünk. Maga az élet iránti elhivatottság, a kíváncsiság tehetsége ez. Nem fél idegen földre jutni, mert tudja, hogy képes lesz gyökeret ereszteni, ha ott van dolga.
P. Horváth Andrea, 2025-01-18